Milliós bónuszokat osztogatnak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok | Adatradar
ADATRADAR
A közérdekű adatigénylések portálja
Ellehetetlenülésről beszélnek, de jutalmakra van pénz
Milliós bónuszokat osztogatnak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok

Miközben egy éve azt halljuk, hogy a Kormány anyagilag ellehetetleníti a baloldali vezetésű önkormányzatokat, az általunk kikért adatok szerint több fővárosi kerületben és vidéki városban nőtt a vezetőknek kiosztott jutalmak összege. Cikksorozatunk első részében Ferencváros, Miskolc és Pécs esetét mutatjuk be.

„A járvány hatásain túl az Orbán-kormány idei intézkedései már eddig is 3 milliárd forint kiesést jelentettek a Ferencvárosi Önkormányzatnak. Ennek megfelelően kezdtük el tervezni a 2021-es költségvetést. Magunkon kezdtük a spórolást” – írta ki egyebek mellett a Facebook-oldalára Baranyi Krisztina 2020. december 19-én.

Mint az általunk kikért adatokból kitűnik, a spórolást nem kapkodták el a főváros IX. kerületének elöljárói, sőt nem is igazán világos, mit értenek úgy a fogalom, mint a „magunkon kezdtük” alatt, ugyanis 2020. januárja és 2021. áprilisa között több mint 51 millió forintot fizettek ki jutalom formájában önkormányzati vezetőknek.

(Csak érdekességképpen: az egekbe szállt ingatlanárak mellett is ennyiért egy 2 szobás, erkélyes, 50 négyzetméter körüli lakást lehet venni Ferencváros legmodernebb, újépítésű lakóparkjaiban.)

Ferencvárosban tiszta kézzel osztogatják az önkormányzati jutalmakat
Ferencvárosban tiszta kézzel osztogatják az önkormányzati jutalmakat
Fotó: facebook.com

A baloldali polgármester más bejegyzésében is panaszkodott arra, hogy „a Kormány kivérezteti az önkormányzatokat.” Ugyancsak tavaly decemberben a Jelennek pedig azt mondta: „hamarosan ott tartunk, hogy a szemét összeszedésére sem lesz pénzünk.”

Mindez viszont nem gátolta meg abban Ferencváros baloldali vezetését, hogy 2019-hez képest több mint kétszeresére növelje az alpolgármesterek, a jegyző, az aljegyzők, az irodavezetők és helyetteseik, valamint a csoportvezetők jutalmazására fordított összeget.

A növekményt nem magyarázza az elismerésben részesülők száma: 2019-ben 43, a 2020 januárja és 2021-áprilisa közötti időszakban pedig 49-en kaptak jutalmat. Az eltérés tehát minimális. Ráadásul a táblázatos formában közölt adatok szerint a legnagyobb mértékben az „alpolgármester, jegyző, aljegyzők” és a csoportvezetők soron szerepeltetett tisztségviselők honoráriuma nőtt – az előbbieké kevesebb mint 2 millióról több mint 5 millió forintra, az utóbbiaké pedig 10,8 millióról több mint 23,5 millióra –, miközben a létszámuk csak 1-1 fővel bővült.

A járvány és a kormányzati elvonások ellenére az irodavezetők is jól jártak: a járványt megelőző évben tízen összesen valamivel több mint 7,1 millió forintot vihettek haza bónuszként, utóbb viszont már tizennégy fő között több mint 15 millió forintot osztottak szét. A pénzbeli elismerésben részesülő helyetteseik száma nem változott, a nekik kifizetett összeg azonban 5-ről 7,6 millióra nőtt.

A Veres Pál vezette Miskolcon, ahol márciusban még arról beszéltek, épp csak nem ment csődbe a város, hasonló jelenség figyelhető meg. A megyeszékhelyen egy év alatt másfélszeresére nőtt a kifizetett honoráriumok összege, az elismerésben részesülők száma ugyanakkor drasztikusan csökkent. Az önkormányzat éves bontásban küldte meg az adatait. Ezek szerint 2019-ben, az önkormányzati választások után mintegy harmincan kaptak 75 ezer forint körüli karácsony jutalmat. A következő évben viszont már csak nyolc vezetőt részesítettek elismerésben, összesen több mint 3,3 millió forint értékben. A legnagyobb jutalom akkor 2,1 millió forint volt, és idén is kiosztottak már egy személynek 1,3 milliót.

Pécsett, ahol a járványkezelés miatt szintén összeomlás közeli állapotokról és megszorítások bevezetéséről lehet hallani, a nehéz anyagi helyzet ellenére szintén megnőtt a jutalmak összege: a 2019. decemberi 1,8 millióval szemben tavaly már 2,3 millió forintnál többet fizettek ki bónuszként vezető tisztségviselőknek. A Péterffy Attila irányítása alatt álló város esetében érdemes egyébként megemlíteni azt is, hogy 2019-ben hárman az „önkormányzati választásokban történő közreműködésükért” részesültek jelentősebb összegű, negyed és félmillió forint körüli elismerésben.

A ferencvárosi, miskolci és pécsi eset nem egyedülálló. Más baloldali önkormányzatoknál is nőtt a járvány alatt, és az állítólagos anyagi nehézségeik ellenére a vezetők jutalmazására fordított keret. Mindezekről cikksorozatunk következő részeiben számolunk be tételesen.